Erika
Erika varratni szerette volna a ruháját, ezért felkeresett egy szalont, ahol elkészítik Neki a kiválasztott modellt. Sajnos a végeredmény nem olyan lett, amit elképzelt, a szalonban nem is nagyon voltak a segítségére, valahogy nem értették mit szeretne. Ezek után jutott el hozzám…
Ilyet szeretett volna…
és ezt kapta helyette…
Az alja nem épp olyan volt, amit elképzelt. A felső része is kicsit hosszabb volt a kelleténél, de ahhoz nem nyúltunk. Szerette volna, ha nem „csap össze” a szoknya elől, ha jobban látszik a lába. Úgyhogy ollóval szépen formára vágtam. Plusz az elejébe beletoldottam még tüll réteget, mert eléggé kilátszott az alsó szoknya. És így lett Erika számára tökéletes.
Érdekességképpen megemlíteném, hogy elvileg méretre készítették Neki a ruhát. Mikor feladtam, gyakorlatilag átesett rajta, annyival bővebb volt! Persze, értem én, hogy fűző…majd azzal befűzik rajta, de a fűző nem erre való. Arra való, hogy a ruha dísze legyen és minimális eltéréseket igazítsunk vele. Nem több méretet!
Íme a megigazított ruha
Erika képei
Fotó: Kovács Judit
Sok Boldogságot!
♥