Heni

Heni a barátnője menyecske szoknyáját szerette volna a méretére igazítani és ehez egy csipkebodyt készíttetni.

A szoknya derekát kellett bővíteni, annyira vékony dereka volt a barátnőjének, hogy félő volt, nem lehet kiengedni, de szerencsére Heni is karcsú, így nem volt nagy eltérés a két derékméret közt és meg tudtam csinálni. Hátulra egy hatalmas masnit kapott.

A body is a méretére készült, így egy tökéletes menyecske ruhát kapott, amiben felhőtlenül bulizott reggelig.

Heni visszajelzése nagyon boldoggá tett ♥ Annyira örülök, mikor írnak a menyasszonyaim, hogy jól érezték magukat a ruháimban…

” Kedves Szilvi!

Nagyon sokáig kerestem a megfelelő menyecskeruhát…. Sokat próbáltam….semelyik sem volt az igazi. Volt egy elképzelés és ezzel egyidejűleg volt egy ár is ami fölé nem szerettem volna menni. Végső elkeseredésemben printeresten találtam rád! Megbeszéltük az első találkozót, ahol több fazont is próbálhattam. Teljes bizalmam lett már az első próba során, már akkor szuper jót beszélgettünk.
Levetted a méreteimet, ekkor már tudtam, hogy a készülő ruha pontosan rám lesz szabva.
Mikor elkészült a body (időben a megbeszéltek szerint) mentem a következő próbára, ahol teljesen rám igazítottad. Kiemelten köszönöm, hogy egy nagyon jó barátnőm szoknyájának átalakítását is vállaltad, ezzel számomra még eszmeibb értéket adva a menyecskeruhámnak! Az egyedi masniddal pedig még csodálatosabbá varázsoltad!
Az utolsó próba alkalmával nagyon boldog voltam: a ruhát rám szabták, kényelmes és a legelőnyösebb fazon.
A nagy napon is ugyanezt éreztem és reggelig mulattam önfeledtem a ruhámban 🙂

Köszönöm szépen ♥

Csatolom a pillanatképeket a menyecsketáncunkból.

Ui.: Szilvi a TE ruhádat akarja elkészíteni, amilyet TE szeretnél! Elmondja az előnyöket hátrányokat a választás során, segít ha kéred, de TE döntesz, hisz ez a TE nagy napod és ő ezt tiszteletben tartja.
Tisztában van vele, hogy menyasszony révén mennyi teendőd van, nem bombáz felesleges kérdésekkel, nem ígér olyat, amit nem tud tartani 🙂
Pontos, figyelmes, kedves, kommunikatív, nyitott, mosolygós! ♥

Csak ajánlani tudom a pontos, figyelmes, kedves, kommunikatív, nyitott és mosolygós ruhatervezőt Kozma Szilvit! ♥ „

Heni

Fotó: Silver Fotó-Videó

Sok boldogságot!